2014. augusztus 31., vasárnap

Tolltartó S.O.S.

A táskám belseje felér egy atomrobbanással. Kezdődik az év, és elveszve a tanmenetek világában, még egy tolltartóm sincs.
Utálok kapkodni, mert annak az a vége, hogy tuti elrontom, de már megint csak félórám volt erre, úgyhogy itt a gyorsrecept:
Választott anyagom: zsákvászon.
Előkaptam egy darabot, rátettem pár tollat a méret miatt, és csak reméltem, hogy nem szúrom el.
Hosszúra hagytam, hogy majd a tetejét rá tudjam hajtani.
Kivágtam 3 ugyanakkora méretű vásznat, egy ugyanakkora vatelint erősítésnek, és egy vékony csíkot, ami keresztben lesz majd, és abba dugjuk be a "nyelvét".


Ezután kettő közé tettem a vatelint, és cikk-cakk öltéssel végigmentem a szélein, felesleget levágtam.


A harmadik vásznat rövidebbre vágtam, mert ez lesz az eleje, rátettem még a vékony csíkomat is, és szintén cikk-cakk öltéssel összevarrtam őket, közben néztem a toll méretét, hogy azért kicsit kilátszódjon majd a tokból. A végét meg kellett kicsit karcsúsítani.


Végül egy kis csipke (előtte is fel lehetett volna varrni, de mint írtam, nem gondolkodtam, és csak most jutott eszembe), és a vezetéknevem kezdőbetűje textilfilccel.




Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése